TÁRSASHÁZAK REZSICSÖKKENTÉSE

I. A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvényben 1) 2013. 12. 31. napjától léptek hatályba az alábbi rezsicsökkentésre vonatkozó rendelkezések:„43/A. § (1) A közös képviselő vagy az intézőbizottság – többletdíjazás felszámítása nélkül – a rezsicsökkentések végrehajtásához kapcsolódóan tájékoztatja a tulajdonostársa(ka)t

a) minden hónap 15. napjáig, legalább 45 nap időtartamra kifüggesztve – az 1. mellékletben meghatározott formában és tartalommal – írásban, figyelemfelkeltő és a fogyasztók által jól látható módon elhelyezett hirdetmény útján a közös tulajdonú épületrészeket érintő, valamint a 24. § (2) bekezdés b) pontja szerinti közüzemi szolgáltatások díjai vonatkozásában a rezsicsökkentések eredményeként a társasház tekintetében jelentkező megtakarításokról költségnemenkénti bontásban,

b) minden év február 15. napjáig, írásban, a közös tulajdonú épületrészeket érintő és a 24. § (2) bekezdés b) pontja szerinti közüzemi szolgáltatások díjai vonatkozásában a rezsicsökkentés egyes közszolgáltatási területeken történt bevezetése óta, az annak eredményeként a tulajdonostárs külön tulajdonú lakása és a nem lakás céljára szolgáló helyisége tekintetében jelentkező megtakarításairól a 24. § (2) bekezdés a) és b) pontja alapján számított költségnem szerinti bontásban és évenként összesítve, és

c) a 35. § (1) bekezdése szerinti időpontig – vagyis legkésőbb május 31. napjáig – a 48. § (1) bekezdés g) pontjában foglaltakról.

(2) Ha valamely közüzemi szolgáltató az adott hónapban nem állít ki a társasház számára számlát, úgy az (1) bekezdés a) pontja szerinti tájékoztatásban e költségnem tekintetében elegendő erre a tényre utalni.

(3) Ha a társasház valamely közüzemi szolgáltatás tekintetében nem részesült a rezsicsökkentésből eredő megtakarításban, akkor a közös képviselő vagy az intézőbizottság köteles ennek indokát a tájékoztatásban érthető és világos módon szerepeltetni. Ha a társasház a villamos energiát vagy földgázt nem egyetemes szolgáltatás keretében vételezi, akkor a tájékoztatásban azt kell feltüntetni, hogy ezen okból az említett területen a társasház nem jogosult a rezsicsökkentésre.

(4) Az (1)–(3) bekezdés a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezés.

(5) A fogyasztóvédelmi hatóság eljárására az Fgytv.-t kell alkalmazni, azzal, hogy a közös képviselő vagy az intézőbizottság tagja az Fgytv. alkalmazásában vállalkozásnak minősül akkor is, ha természetes személy vagy önálló foglalkozásán vagy gazdasági tevékenységi körén kívül eső célból jár el.

(6) Ha a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása során megállapítja az (1) bekezdésben foglaltak megsértését, a kiszabott fogyasztóvédelmi bírság megfizetésére a közös képviselő vagy az intézőbizottság köteles, a társasházat helytállási kötelezettség nem terheli. A bírság megfizetéséért az intézőbizottság tagjainak felelőssége egyetemleges.

(7) Rezsicsökkentés alatt a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény 9. §-ában foglaltakat kell érteni.”

„48. § (1) A számviteli szabályok szerinti könyvvezetés és beszámoló alapján a közös képviselő, illetve az intézőbizottság éves elszámolása tartalmazza:
g) a rezsicsökkentések eredményeként jelentkező megtakarítások összegét költségnemenként és tulajdonostársanként a közös költség megosztásának a szervezeti működési szabályzatban megállapított szabálya szerinti bontásban.

(2) Az éves elszámolás elfogadása esetén a közgyűlés a közös képviselő vagy az intézőbizottság tárgyévi ügykezelő tevékenységét jóváhagyja. A jóváhagyás nem jelenti az esetleges kártérítési igényről és a fogyasztóvédelmi hatóság 43/A. § (5) bekezdése szerinti eljárásáról való lemondást.”

2)
2014. február 18. napjától lépett hatályba a lenti tartalommal a rezsicsökkentések végrehajtásához kapcsolódó tájékoztatásnál alkalmazandó hirdetmény (a hirdetményt már a 2013.12.31. napjával hatályos módosítás bevezette, a hirdetmény szövegezése a fejlécben kicsit módosult 2014.02.18. napjától):
1. melléklet a 2003. évi CXXXIII. törvényhez
A társasházak által a rezsicsökkentések végrehajtásához kapcsolódó tájékoztatásnál alkalmazandó hirdetmény
HIRDETMÉNY
a közös tulajdonban álló épületrészeket érintő közüzemi szolgáltatások díja, valamint a külön tulajdonban álló épületrészeken belül nem mérhető közüzemi szolgáltatások díja vonatkozásában a rezsicsökkentések eredményeként a társasház tekintetében jelentkező megtakarításról
CÍM*
ÉRINTETT KÖZÜZEMI SZOLGÁLTATÁS MEGNEVEZÉSE**
Elszámolt időszak: -tól -ig
Fizetett összeg: Ft
A társasház megtakarítása az elszámolt időszakban: Ft
A társasház megtakarítása 2013. január 1-je/2013. július 1-je*** óta összesen: Ft

A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 43/A. § (3) bekezdése szerinti tájékoztatás****
Hirdetmény kifüggesztésének időpontja:
Hirdetmény levételének legkorábbi időpontja:
* az érintett társasház címét kell feltüntetni
** az adatokat az érintett közszolgáltatásonként külön pontban, egymás alatt szükséges feltüntetni
*** a két dátum közül azt kell feltüntetni, amelyik az érintett közüzemi szolgáltatásnál a rezsicsökkentés kezdő időpontjának felel meg
**** a tájékoztatást csak akkor kell feltüntetni, ha azt e törvény előírja

II. A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény rendelkezései:
„91. §
(3) A társasházat a (2) bekezdésben meghatározott díjcsökkentés a társasházat alkotó azon albetétek vonatkozásában illeti meg, amelyeket természetes személy ingatlanhasználó használ. A társasház évente írásban tájékoztatja a közszolgáltatót a természetes személy és nem természetes személy ingatlanhasználók társasházon belüli megoszlásáról. A közszolgáltató a tájékoztatás kézhezvételét követően kiállított, esedékes számlájában érvényesíti a természetes személy ingatlanhasználók után a társasházat e rendelkezés alapján megillető díjcsökkenést. E rendelkezés megfelelően alkalmazandó a lakásszövetkezetre is. A díjcsökkenést vita esetén a közhiteles nyilvántartásból megismerhető, természetes és nem természetes személy tulajdonosok tulajdoni hányadainak egymáshoz viszonyított aránya alapján kell elszámolni.
(4) A közszolgáltatást igénybe vevő társasház vagy lakásszövetkezet a társasházban, illetve lakásszövetkezetben lakó természetes személy ingatlanhasználót a (2) bekezdésben meghatározott díjtétel alapján a díjcsökkentés összegéről tájékoztatja.
(5) A közszolgáltató a kibocsátott számlán szereplő fizetendő összeg vonatkozásában a számla kiküldésével köteles tájékoztatást nyújtani a természetes személy ingatlanhasználók, illetve társasházak és lakásszövetkezetek részére a (2), a (2d), a (3) és a (10) bekezdésben foglaltak teljesüléséről. A tájékoztatásnak összegszerűen tartalmaznia kell, hogy a rezsicsökkentés nélkül milyen fizetési kötelezettség terhelte volna a természetes személy ingatlanhasználókat, illetve társasházakat és lakásszövetkezeteket.”
III. A rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény (a hulladékról szóló törvényhez hasonló rendelkezések)
„4/A. §17 (1) Ha a víziközmű-szolgáltató az általa nyújtott közszolgáltatást közbeiktatott személy vagy szerződéses kapcsolati lánc (a továbbiakban együtt: közvetített szolgáltatás) útján juttatja el a lakossági felhasználó, illetve jogszabály alapján vele egy díjkategóriába tartozó személy (a továbbiakban együtt: rezsicsökkentésre jogosult) részére, legfeljebb a 4. § (1) bekezdésben meghatározott díjat alkalmazhatja.

(2) A közvetített szolgáltatásban részes közbenső szereplő a fogyasztásmérő leolvasásával egyidejűleg a víziközmű-szolgáltató részére adatot szolgáltat, hogy az elszámolási időszak fogyasztása milyen arányban oszlik meg a vele szerződéses kapcsolatban álló rezsicsökkentésre jogosult és más felhasználók között. A víziközmű-szolgáltató ezen adatszolgáltatás alapján külön-külön számlát bocsát ki a víziközmű-szolgáltatást közvetítető személy részére a rezsicsökkentésre jogosult és más felhasználók víziközmű-szolgáltatási díjáról. Ha az adatszolgáltatást a közvetített szolgáltatásban részes közbenső szereplő határidőben nem teljesíti, a víziközmű-szolgáltató csak egy, a díjcsökkentést nem tartalmazó számlát bocsát ki.

(3) A 4. § (1) bekezdésben meghatározott mértékű díjcsökkentés a (2) bekezdés szerinti adatszolgáltatás elmulasztása esetén is megilleti a rezsicsökkentésre jogosultakat, melynek terhét a víziközmű-szolgáltatást közvetített szolgáltatásként nyújtó személy viseli.

(4) A közvetített szolgáltatásban részes közbenső szereplő az általa kibocsátott számlában legfeljebb a 4. § (1) bekezdésben meghatározott díjat alkalmazhatja.

(5) A közvetített szolgáltatásban részes közbenső szereplő a (4) bekezdés szerint kibocsátott számlán szereplő fizetendő összeg vonatkozásában, annak kiküldésével egyidejűleg, egyértelműen, írásban köteles tájékoztatást nyújtani a rezsicsökkentésre jogosult részére az e § szerinti díjcsökkentésről. A tájékoztatásban külön, összegszerűen fel kell tüntetni a rezsicsökkentés eredményeképpen jelentkező megtakarítás összegét az elszámolt időszak vonatkozásában, valamint összesítve az egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CCXXXI. törvény hatálybalépését követő időszakban.

(6) A víziközmű-szolgáltató bármikor jogosult betekinteni a (2) bekezdés szerinti adatszolgáltatást megalapozó adatokba, számításokba, illetve az alkalmazott módszertanba.”

Hozzászólás